Vegánságom története

„I could never go vegan”- said almost every vegan (before going vegan)
Az interneten jött velem szemben pár hónapja a fenti gondolat, mintha tükörbe néztem volna. Az az ember voltam sok évvel ezelőtt, aki a környezetében sem hallott vegetáriánusokról, nemhogy vegánokról. Divatos diétának hittem. Természetes volt köreinkben, hogy húst fogyasztunk, és eszembe sem jutott másképp tenni, másképp gondolkodni, érezni. Pedig én is az állatszerető emberek táborát erősítettem, legalábbis ezt gondoltam magamról.
Edzőként „egészséges” sporttáplálkozást folytattam 2011-ig (hajhullásomig), mert azt gondoltam, attól egészséges leszek. (Akkor még nem tudtam arról, hogy tejfehérje, búzafehérje, zöldborsó -és tojásfehérje érzékenységem van, és szervezetemben alapvetően fehérjebontó enzim hiány áll fenn). Így naponta vittem be a húst, kefírt, fehérjeporokat, precízen számolgattam, miből mennyit fogyasszak a sok óratartás mellett, hogy optimális legyen az étrendem- mert ezt tanultam az iskolákban.
Megmosolyogtam a fenti mondatot, nem hiába a bölcsesség, hogy soha ne mondd, hogy soha. Ráadásul mennyivel jobban érzem magam testileg -és lelkileg is, amióta vegán vagyok!
Jógaoktatóként gyakran folyok bele olyan beszélgetésekbe, amelyben azt boncolgatjuk, ki eszik húst, ki nem, ki vega/ vegán és miért, illetve hogyan indult el ezen az úton. Nem ítélkezünk, csak meghallgatjuk, segítjük, inspiráljuk egymást. Én előbb lettem vegán a pránanadinak köszönhetően, utána jött a jóga az életembe, és aztán a csodálatos jógában az egyik jáma, az ahimszá= nem ártás elvének gyakorlása csak megerősítette, elmélyítette a későbbiekben mindezt bennem. De ne szaladjak ennyire előre…
Nem térítő céllal osztom meg a történetemet, hanem szolgáljon inkább tanulságként… hogy hogyan adja fel jó esetben az ember a merev, már- már dogmatikus elveit. Ezek az általunk, az elménk által kreált elvek sokszor mennyire nem működnek, hiába okoznak sok- sok szenvedést, mégis borzasztóan ragaszkodunk hozzájuk. Ennek pedig az eredménye: még több szenvedés. 🙂
2011-ben hullani kezdett a hajam foltokban, szépen lassan eltűnt a hajkoronám, számtalan orvosi vizsgálatba és alternatív terápiába fogtam. A hagyományos orvosi vizsgálatokkal bár nem lettünk okosabbak, azonban a különböző holisztikus szemléletű terápiákkal szépen elkezdtem önmagam felfedezését, kutattam, tanultam önmagamról. Ezektől a terápiáktól a hajam nem indult azonnal növekedésnek, de az nem azt jelenti, hogy felesleges pénzkidobás, időpazarlás volt a részemről-  egy pillanatig nem bántam meg egyiket sem. Rétegről rétegre haladtam befelé. Különböző terápiákban vettem részt párhuzamosan; de véleményem szerint az agykontroll volt az a tanfolyam, ami anno az első mérföldkő volt az életemben, mert itt elsajátítottam a relaxációt, megtanultam alvás nélkül feltölteni magam, tanultam az elmémről, annak hullámzó működéséről. Olyan technikákat tanultam, ahol végre nem mástól vártam a megoldást, nem kenőcsöktől és piruláktól vártam a csodát, hanem az én befektetett energiámra volt szükség. Az itt tanult relaxációs technikákat rendszeresen beépítettem az életembe, óriási változásokat idézve elő ezzel fizikai- és mentális testemben is. Kitartás az egyik erősségem, így napi szinten gyakoroltam a relaxációs technikákat. Ennek sok éve már. A relaxációkat máig gyakorlom, viszont egy idő után azt éreztem, hogy ez kevés, mélyebbre szeretnék ásni önmagamban. Így köszöntött az életembe a pránanadi gyógyító módszer (mint második mérföldkő), sokáig csupán kezelésekre jártam.
Végül az élet úgy hozta, hogy jelentkeztem pránanadi egyes tanfolyamra, majd később kettesre. A kettes tanfolyam után -amikor már több mint fél éve csináltam szorgalmasan az önkezelést, teljes testkezelést minden áldott nap, óriási, számomra is hihetetlen dolgok történtek velem. Például megfigyeltem, hogy ha húst eszem, szinte áll az emésztésem, rendkívül kellemetlen érzetek léptek fel testemben, közérzetemben. Elnehezedett, fáradt voltam. Ennek ellenére rendületlenül folytattam a húsevést. (Egyébként itt már gluténmentes- tejmentes- tojásmentes étrendet tartottam egy ételintolerancia teszt során kiderült ételérzékenységek miatt, ami komolyabb közérzet javulást, jobb emésztést eredményezett, eltűntek a megmagyarázhatatlan bőrtüneteim, de azért még mindig nem volt az igazi). Észrevettem, hogy mennyivel nehezebben vagyok a testemben húsevés után, többet szorongok, stresszesebb minden sejtem, folyton aludnék, illetve a gondolkodásomra, az elmém működésére is hatással volt. A pránanadi önkezeléseket tehát tovább folytattam, ahogy a húsfogyasztást is, hiszen azt tanultam és olvastam sok fórumon táplálkozási szakértőktől is, hogy húst enni kell. Egy nap bementem a városba intézkedni, amikor elsétáltam a hentesüzlet előtt, ahogy már oly sokszor…  „véletlenül” éppen lerakták elém a friss húsárut. Ettől a naptól fogva vagyok vegán. 🙂 Rosszul lettem, verejtékeztem, sajnálatot, haragot éreztem, zakatolt a szívem, könnyeztem, egész széles skálát jártak be a bennem kavargó érzések; a testi tünetem és bajaim is látványosan hatalmukba kerítettek, furcsa és számomra szokatlan mentális állapotba kerültem, döbbenten néztem a friss árut. Megvilágosodott előttem minden. Akkor értettem meg, hogy a húst végülis eddig sem emésztettem, és nyugtáztam, hogy milyen tisztuló folyamatban vagyok a pránanadinak köszönhetően.
Ehhez a történethez még annyi hozzátartozik, hogy a pránanadi kettes tanfolyam után három hónappal elmentem vércsepp- analízisen alapuló komplex terápiára egy doktornőhöz, hogy azt is ellenőrizzük, milyen változások indultak el a már megváltoztatott étrend hatására pl. a bélrendszeremben. Ő említette először az eredményeim alapján, hogy valójában nekem nincs szükségem húsra, az sem lenne baj, ha nem ennék húst. Orvostól ilyet még nem hallottam előtte, azóta érdekes módon több vegán orvos ismerősöm van. Reakcióm: erről szó sem lehet, sportolok- válaszoltam neki, hiszen ragaszkodtam a már berögzült, rossz szokásaimhoz, meg különben is azt tanultam mindenhol, hogy húst kell enni, főleg sportolóknak. (Még táplálkozási tanácsadó oklevelet is szereztem, ahol ebből vizsgáztam is.) Legfeljebb kevesebbet eszem, gondoltam magamban. És láss csodát, jópár éve vegán vagyok. Én! Aki azt mondta, hogy soha! Jókat derülök magamon, számtalan elvemet adtam már fel e 8 év alatt.
Az első pozitív változás, amit a vegánság hozott magával, hogy megtöbbszöröződött az energiám, kevesebb alvásra van szükségem, a krónikus fáradtság, a nehéz emésztés tovaszállt, egyszerűen ezek a panaszok eltűntek az életemből, nincsenek bőrtüneteim (csalánkiütések), tisztább a fejem,a gondolkodásom, és talán a szívem is. 🙂 Eltűnt az a jelenség, hogy reggel lapos hassal ébredek, estére „kismamaként” fekszem. Jó érzéssel tölt el, hogy úgy élhetek, -legalábbis törekszem rá, – hogy minél kevesebb állat szenvedjen miattam, szerencsésnek érzem magam, hogy van lehetőségem választani, hogy mivel táplálom a testemet, lelkemet. Földanyánknak is jobb így. Minden nap hálás vagyok ezekért a tanításokért, amiben részesültem életem során. Mélyebben tisztelem az életet az élőlényekben, mint valaha. Ez a finom érzés a szívemben egyébként olyan csodálatos és hatalmas, amit nem igazán tudok jól szavakba önteni. Egy ember változása természetesen a környezetére is hatással van:  férjem is hozott egy döntést, hogy változtat. Vegetáriánus kb. fél éve- saját elmondása szerint jobb a közérzete, ezerszer türelmesebb lett a mindennapokban, békésebb, több az energiája, nagyobb teljesítményre képes a munkájával kapcsolatban is, hamarabb regenerálódik, kevesebb pihenőre van szüksége. És nem éhezünk. Isteni ízeket élvezhetünk, sőt, most élvezzük igazán, mert ez a táplálék a léleknek is valódi öröm (és nem csak az ízlelőbimbóink elégülnek ki átmenetileg).
Aztán ez az út ismét egy kincset hozott magával: a jógát, amely életem harmadik, legmeghatározóbb mérföldköve; a jóga a legszebb ajándékot ültette a szívembe.
De ez már egy másik történet. 🙂